PartYssimo Zenekar

PartYssimo Zenekar

A PartYssimo zenekar, noha 2010 tavaszán alakult, mégis olyan, mintha 20 éve állna a színpadon. Zongoristájuk és gitárosuk két évtizede aktív stúdiózenészek, zeneszerzők, akik olyan neves előadók albumain működtek közre, mint Lola, Kasuba L. Szilárd, Náksi és Brunner, Betty Love, vagy Dukai Regina – hogy csak néhányat említsünk -, illetve olyan televíziós zenei produkciókban dolgoztak, mint a Staraooke, a Dalnokok ligája, vagy a Csillag születik. Basszusgitárosuk és dobosuk alapító tagjai, valamint 8, illetőleg 15 éven át tagjai voltak Gönczi Gábor zenekarának, a Smile Showtime Band-nek, majd más rendezvény-zenekaroknak is. Gyémántként csillogó énekesnőjüket az X Faktor élmezőnyéből ragadták ki, hogy ezentúl nekik és közönségüknek ragyogjon, férfi énekesük mellé pedig külön természeti kár-biztosítás megkötése javallott, különösen a kristálypoharak, ablaküvegek és tetőszerkezetek vonatkozásában.
Így lett a
PartYssimo - mintha valami kozmikus erő vonzotta volna őket már kiforrott zenészként egymáshoz -, egy igazi zenei Power Rangers.

Repertoárjuk igényes és változatos, a ’70-es évek legjobb dalaitól a legfrissebb party-zenékig terjed. Koncertjeiknek egyetlen célja, hogy mindenkori közönségük fenemód jól érezze magát, függetlenül attól, hogy céges rendezvényről, egyetemi bálról, szabadtéri fesztiválról, vagy bármilyen más kisebb, avagy nagyobb léptékű koncertről van szó.

Az élő zenei fellépés mellett igény esetén karaoke-t (énekesnőjük gyakorlott karaoke-műsorvezető) is vállalnak, míg basszusgitárosuk profi DJ másodállásban, így - szintén igény esetén - a ’80-as, ’90-es évek, illetve a mai kor legjobb zenéit felvonultató videodisco-val is szolgálhatnak közönségüknek. Mindezekhez természetesen a teljes felszerelést is ők biztosítják.

 

PartYssimo™ - Repertoár

 

Geri Halliwell – It’s raining men

Roxette – Sleeping in my car

Doobie Brothers – Long train runnin’

Back II Black – Zene nélkül mit érek én

Bill Medley & Jennifer Warnes – Time of my life (Dirty Dancing)

Madonna – Like a virgin

Donna Summer – Hot stuff

Kim Wilde – You came

Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra – Fény

Tom Jones – Sexbomb

James Brown – I feel good

Katrina and the Waves – Walkin’ on sunshine

Tina Turner – Proud Mary

Irene Cara – What a feeling (Flashdance)

Ace of Base – Beautiful life

Madonna – La isla bonita

Olivia Newton John – Hopelessly devoted to you

LGT – Embertelen dal

John Paul Young – Love is in the air

Earth, Wind & Fire – September

Wild Cherry – Play that funky music

Wham – Wake me up before you go

KFT – Afrika

R-Go – Létezem

Trini Lopez – If I had a hammer

The Contours – Do you love me

Phil Collins & Phillip Bailey – Easy lover

Wham – The edge of heaven

Cindy Lauper – Girls just wanna have fun

Szűcs Judit – Táncolj még

Katy Perry – Hot n’ cold

Lady Gaga – Bad romance

Lady Gaga – Just dance

Rick Astley – Never gonna give you up

Pink – You and your hand

Cher – The shoop shoop song

Ray Parker Jr. – Ghostbusters

Belinda Carlisle – Heaven is a place on earth

ABBA – Mamma mia
ABBA – Dancing Queen
ABBA – The winner takes it all
ABBA – Waterloo

Shania Twain – Honey, I’m home

Magna Cum Laude – Vidéki sanzon

Első emelet – Csak azért is szerelem

Charlie – Mindenki valakié

United – Keserű méz

Hungária – Multimilliomos jazz dobos

Hungária – Csókkirály

Első emelet – Angyali vallomás

The Rembrants – I’ll be there for you

Bonbon- Valami Amerika

Takács Tamás DBB – Megöl a vágy

Takács Tamás DBB – Pocsolyába léptem

Takács Tamás DBB – Zakatol a vonat

Bikini – Mielőtt végleg elmegyek

Bikini – Részegen ki visz majd haza

Neoton – Nyár van

Vonda Shepard – I only wanna be with you

Lionel Richie – Easy

Lionel Richie – Hello

Első emelet – Boldog névnapot

______________________________________________________________________________________________________________________________________________

Zenekarra ajánlatkérés, megrendelés itt ! << katt ide >>

Várjuk további Zenekarok jelentkezését itt ! << katt ide >>